Az álmok és színek értelmezése

Az-almok-es-szinek-ertelmezese_large

Az álmok értelmezése segíthet értelmezni azt, hogy milyen üzenetet szeretne a tudatalattink küldeni. Ily módon értelmezi számunkra a belső világunkat, ami nem elérhető amikor ébren vagyunk. Úgy tartják, hogy azok a személyek akik a valós életben sem tulajdonítanak nagy jelentőséget a színeknek, azoknak nincs szükségük színes álmokra sem, a festőkkel és művészekkel ellentétben, akiknek a színek igen fontosak. A színek mindig is fontosnak számítottak az álmok értelmezéséhez, amelyek pedig a leggyakrabban jelentkeznek az álmainkban a kék, a vörös, a zöld, a sárga, a lila, a fekete és a fehér.

KÉK – Ez az ég színe, a szellemiségé és az inspirációé. A kék színnek nyugtató és meditatív hatása, a kifejezésmódot, a kommunikációt és az igazságot szimbolizálja. Ezen kívül az elmúlt lelkeket ábrázolja, az álmunkban pedig arra mutat, hogy lassítanunk és lazítanunk kell, valamint hogy több figyelmet kellene önmagunkra fordítani. Meg kell még említeni, hogy a kék szín, mint a szellemiség és a vallás színe, így jelentheti azt, hogy újra önmagunk felé és a lelki fejlődésünk felé kell fordulnunk. A tradicionális értelmezése ennek a színnek, a sikerhez kapcsolódik.
VÖRÖS – A vér, a szenvedély, az energia és a szerelem színe. A vitalitást és az erőt jelenti, ami összeköttetésben áll a férfiak energiájával, valamint a férfi elvekkel. A vörös szín gyakran használatos a gyógyítási technikákkal, mivel a vibrálásának óriási hatása van a testi energia növelésére. Az álmok értelmezésében  különböző értelmezéseket találunk – az álomban előreláthat valamilyen veszélyt, ami figyelmezteti önt, de lehet jó jel is, ami rámutat a boldogságra és az élénkségre. A tradicionális értelmezése szerint, a szerelmi sikerhez és a lelki társ megtalálásához fűződik.
ZÖLD – A zöld az egységesség, a természet, a növés és a harmónia színe. Ennek a színnek meg van a képessége, hogy a testet, az elmét és a lelket harmonikus egységbe hozza. Ezen kívül, ez a megbocsájtás, a régi elengedése és az új elfogadásának a színe is. Pszichológiai szempontból, a zöld az érzelmek funkcióját mutatja meg, a kapcsolatot az álmodó és a valóság között, ami a fő jellegzetessége is amikor az álmok értelmezéséről  van szó. Mivel a sárga és a kék, a föld és az ég keveréke, a zöld egy misztikus szín. Ezen kívül az anyagi dolgok iránti hajlamot ábrázolja, míg a tradicionális értelmezés szerint a változásokhoz és az utazásokhoz lehet kötni.
SÁRGA – A világosság, az arany és a megérzések színe. Ezen kívül ábrázolja még az elmét és a gondolkodás folyamatát – ösztönzi a felsőbb rendű célok és ideálok utáni kutatást. A sárga, tehát, az elme, valamint az előrehaladás szimbóluma. A világossárga az álmokban a nemességet és a vallást jelenti, míg a sötétebb sárga a hűtlenség, az árulás, a féltékenység és a mohóság jelképe. Azok az álmok amelyben a világossárga játszik főszerepet, az álmok értelmezésében a jó egészséggel és az általános jóléttel hozható összefüggésbe. A tradicionális értelmezés  szerint, ez a szín az álmokban, kisebb változásokat jelent.
LILA – Ez a szín a tiszta lélek tükre, az intelligenciáé, a tudásé és a belső béke utáni hajlam színe. Ez az összekötő szín a “valódi énünkkel”, valamint a szerelem, a méltóság és a tisztelet univerzális színe. Minden olyannal összefüggésben áll, aminek köze van az ősivel és a szellemivel. Azonban, az álmok értelmezéséhez, ez a rejtegetett hibák és a megbánás jele. A tradicionális értelmezés szerint ez a szín a sikerhez kapcsolódik.
FEKETE – Lehet a negatív érzelmek jele, mint a pesszimizmus és a gyász, de egyben szimbolizálhatja a kötelesség érzését is. Sok kultúrában, ez a halál és a másvilág szimbóluma, így az álmokban való megjelenése rámutat a visszatérésre a primitív világba, amit ismét meg kell szelídíteni, amit a felsőbb célok felé kell irányítani. A fekete szín az álmokban a depressziós állapotokra, az egyszerűségre és a tiszta lélekre mutat, míg a tradicionális elemzések szerint a gyászhoz, a bánathoz és a halálhoz köthető.
FEHÉR – A fehér szín a szellemet, az egyszerűséget és a lélek tisztaságát ábrázolja. Az álomban, ez a szín lehet utalás arra, hogy önmagára mint valami érinthetetlen dologra tekint, ami a problémáktól távol áll – ezért a valóságban agresszívabbnak kellene lennie amikor a megoldásokról van szó. Ezen kívül, jelenthet valamiféle változást is, míg a tradicionális értelmezés szerint, ez a szín a nem várt boldogságot és a meglepetést jelenti.

Tudjon meg többet az álmairól és azoknak a jelentéséről, a csillagjegye jellegzetességei szerint…

Hagyjon választ

Változtasson a jövőjén most!

Most lehetősége van, hogy jobbra fordítsa az életét

Hívja a tarot jósát